2015. feb 03.

Annyi a dolgom, mozgásra már nincs időm…

írta: szaborsika
Annyi a dolgom, mozgásra már nincs időm…

Pedig hidd el, hogy van!

Sokaktól hallom a fenti mondatot, amikor arról kérdezem őket, hogy milyen mozgással egészítik ki mindennapjaikat. Ilyenkor természetesnek gondolják, hogy mivel többek közt pilates edző is vagyok, számomra kiemelt fontosságú a kérdés, ezért nyaggatom őket ezzel, holott nem (csak) ez a helyzet. Az igazság az, hogy a mozgás már kisgyermekkorom óta rendszeres része az életemnek – és felnőtt fejjel éppen azért lettem edző is, mert fontosnak tartottam átadni a többi embernek is sportolás szeretetét.

Tudom én is, hogy az iskolai testnevelésórák gyakran azt a hatást érik el, hogy a gyerekek megutálják a sportokat – és ez nem feltétlen a tanárok hibája, hanem azoké az előírásoké és körülményeké, melyek közt ezek az órák zajlanak. Ezek után nem csoda, ha felnőve sem találják helyüket egy mozgásforma világában sem, és inkább más lehetőségeket keresnek a szabadidejük eltöltésére. Sőt, ilyenkor jön a fentebb említett kifogás is, hogy ha valaki reggel 6-kor kel, hogy 8-ra beérjen dolgozni, majd este 7-8 körül esik haza, akkor már semmi kedve, ereje, energiája nincs sportolni.

Holott mindig azt veszem észre – és azok is erről számolnak be, akik hasonlóképpen rendszeresen sportolnak -, hogy a mozgás nem hogy elvesz az energiáimból, hanem hozzáad. Egyfelől annyira más ez a fizikai munka, mint az a szellemi, amit végzek a mindennapokban, hogy kész felüdülés a testemnek ez a fajta megterhelés. Továbbá az is tény, hogy ez a kikapcsolódás az agymunka számára is jótékony hatással bír – serkenti a vérkeringést, ami valljuk be őszintén, nem hátrány, ha gondolkozni kell.

Az, hogy kinek mi a megfelelő mozgás, szerintem személyfüggő. Az, hogy én rátaláltam a táncra, pilatesre, sziklamászásra és túrázásra nagy örömöt okoz nekem, de tudom, hogy van, aki inkább futni vagy éppen súlyokat emelgetni szeret – és ez így van jól. Éppen ezért most nem a mozgásfajta megválasztását ecsetelem nektek, hanem ahhoz adok néhány nekem bevált tippet, hogy miképpen tudjátok beiktatni a mindennapi mozgást az életetekbe.

Reggel

Igen, tudom, sokan nagy szemekkel néznek rám most, hogy miért is gondolom, hogy miután éppen, hogy kivakarták magukat az ágyból, neki tudnak állni, sportolni. Pedig éppen azért működik ez ilyenkor, mert a könnyed mozgás felélénkíti a testet, és segít abban, hogy utána az egész nap frissen és fitten induljon.

Nálam például nincs reggeli kávé, helyette van reggeli pilates, amiből 20 perc is elég ilyenkor, de úgy átmozgat, hogy utána a testem és az elmém is felkészülten áll a nap előtt.

Munka közben

Persze ez alatt nem azt értem, hogy a munkahelyünkön egyszer csak terítsünk le egy jóga matracot és kezdjünk el a szoba közepén tornázni, de számos módja van annak, hogy kvázi „láthatatlanul” is mozogjunk.

Ilyen tippeket találhatunk a neten is sokfelé, de akár mi is kitalálhatunk magunknak mindenfélét, ami éppen jól esik – kezdve az asztal alatti lábemelésektől, az izomfeszítés-lazítás ismételgetéséig a különböző testrészeinkben.

Illetve például már az is egyfajta jó gyakorlat, ha arra figyelünk, hogy egyenesen üljünk – hiszen ilyenkor a tüdőnk teljes felületével tud lélegezni, nem nyomjuk össze, ami több oxigént juttat a szervezetünkbe, ami pedig pozitív hatással van a figyelmünkre is – továbbá a véráramlásunk is kedvezőbb lesz így.

Hazafelé

Ha a reggel nagyon húzós és sehogy sem megy ilyenkor a torna, akkor sem kell csüggedni. Nálam például gyakori vendég az a módszer is, hogy hazafelé a munkából sétálok. Ebben az a jó, hogy minden alkalommal igényre szabható – sokszor csak pár megállóval szállok előbb, ami csak 20 perccel hosszabbítja meg az utat, de van, hogy a teljes utat is megteszem a belvárosból az otthonomig, ami így akár 1-2 órás sétálás is lehet.

Ez a kvázi „túra” nagyban segíti, hogy a helyére tegyük magunkban az aznap történteket, szó szerint kiszellőztessük a fejünket, illetve hogy hazaérve már tényleg a munkát elengedve, más dolgokra koncentrálva létezhessünk.

Este

Persze vannak, akiknek ez a módszer sem megfelelő, azok számára viszont hasznos lehet este – lefekvés előtt kb. 2 órával - bevezetni a mozgást. Szerintem mindannyian ismerjük azt az állapotot, amikor tudjuk, már semmi produktív dolgot nem fogunk felvillantani aznap, de még ahhoz korán van, hogy lefeküdjünk aludni. Ha ilyenkor sportolunk egyet, akkor így a nap végén ki tudjuk elégíteni a mozgásszükségletünket, amitől kellemes fáradtsággal mehetünk utána aludni.

Ha néha mégis elkedvetlenednél, csak keress motiváló képeket a neten – például instagramon vagy pinteresten rengeteg ilyet találni.

Ha pedig nektek van egyéb tippetek, praktikátok arra, hogy mikor, hol, hogyan lehet becsempészni a mozgást a mindennapokba, osszátok meg velünk kommentben.

Mozgásban gazdag napokat,

Orsi

Szólj hozzá

sport activity pilates igydolgozunkmi mindennapimozgás everydaysport