"Egy új könyvet írok most a címe "Megvilágosodás." Egy interjúsorozatra épül arról, hogyan fedezték fel emberek a tehetségüket. Elképesztő, hogyan jutnak el ide.

Konkrétan egy beszélgetés indított el, amit egy csodálatos nővel folytattam, akiről sokan talán sosem hallottak, Gillian Lynne-nek hívják, … Koreográfusés … Ő csinálta a “Macskák”-at meg “Az operaház fantomjá”-t. … együtt ebédeltünk, és megkérdeztem, “Gillian, hogyan lettél táncos?” Mire azt mondta, érdekes volt, mert az iskolában teljesen reménytelen volt. És az iskola a harmincas években írt a szüleinek, hogy “Azt gondoljuk, Gillian-nek tanulási rendellenessége van.” Nem tudott figyelni, izgett-mozgott. Most azt mondanák, hiperaktív. … elment egy specialistához, leültették egy székre a sarokban, és húsz percig a kezén ült, amíg az orvos az anyjával Gillian iskolai problémáiról beszélt. És a végén - mert zavart másokat, mindig késett a leckéjével, meg ilyenek,nyolcévesforma gyerkőc - a végén az orvos leült Gillian mellé, és azt mondta, “Gillian, ezt mind meghallgattam most a mamádtól, most külön szeretnék vele beszélni.” “Várj itt, visszajövünk, nem tart majd soká.” és kimentek, otthagyták. De ahogy elhagyták a szobát, az orvos bekapcsolta a rádiót, ami az íróasztalon volt. Aztán kimentek, és az orvos így szólt az anyához: “Csak figyeljen.” És abban a percben, ahogy kiléptek, Gillian már talpon volt, és a zenére mozgott. Egy pár percig nézték, majd az orvos az anyához fordult: “Mrs. Lynne, Gillian nem beteg, hanem táncos. Vigye el egy tánciskolába.”

Mire én: “És mi történt?” “Elvitt. El nem tudom mondani, milyen gyönyörű volt. Bementünk egy szobába, és tele volt olyan emberekkel, mint én, akik nem tudnak nyugton ülni. Emberekkel, akik mozogva gondolkodnak.” Mozogniuk kell a gondolkodáshoz. Baletteztek, dzsiggeltek, jazzre táncoltak, volt modern, volt kortárs. Végül felvételizett a Brit Királyi Balett Iskolába, szólótáncos lett, csodálatos karrierjea Királyi Balettnél. Később lediplomázott a Királyi Balett Iskolában és saját céget alapított, a Gillian Lynne Dance Company-t, találkozott Andrew Lloyd Weber-rel. Gillian produkciói minden idők legsikeresebb zenés előadásai közé tartoznak, millióknak okozott örömöt, és most multimilliomos. Valaki más gyógyszereket írt volna fel neki, és azt mondta volna neki, hogy nyugodjon le.”

Az idézett történetet Ken Robinson oktatásszakértő osztotta meg először 2006-ban a californiai TED Konferencián. Be kell, hogy valljam, legkedvencebb TED előadásaim egyike ez: a zseniális előadó röpke 20 percben egyszerre képes szórakoztatni, elgondolkodtatni, inspirálni és tettre sarkallni. Robinson az oktatás és a kreativitás kapcsolatáról beszél és ezzel kapcsolatos dilemmáit osztja meg a nagyközönséggel. Abból a felvetésből indul ki, hogy a gyerekek kreatívnak születnek és bárki bármit mond, már kicsi koruktól kezdve őrülten tehetségesek valamiben. Majd bekerülnek az iskolába, ahol nem hagyják őket hibázni, sőt, stigmatizálják a hibákat. Az oktatási intézményeket okolja azért, hogy az emberek kinövik a kreativitásukat, elfelejtenek alkotni és megfeledkeznek az egyéniségükről. 

"Ne zenélj, nem leszel zenész. Ne rajzolj, nem leszel művész. Egyetemre kell menned, diplomát kell szerezned, csak akkor lehet belőled valaki. Nem vagy már gyerek, rendes munka kell neked, amiből meg tudsz élni."- vajon hányan hallhatták ezeket a mondatokat?!

Őszintén foglalkoztat a kérdés, hogy mégis mi az, hogy rendes munka? Ki szerint rendes egy munka? És vajon milyen lehet a rendetlen munka? 

Robinson tovább megy a gondolatmenetében és a társadalom intelligenciáról alkotott képét szedi ízekre. Állítása szerint az egyetemek saját képükre formálták a rendszert. Mélységesen egyet tudok érteni azzal a gondolatával, miszerint a közoktatás egész rendszere az egyetemi felvételi elnyújtott folyamata, aminek következményeként sok briliáns, tehetséges, kreatív elme azt gondolja, hogy nem az, mert a dolgot, amiben jók voltak, az iskolában nem értékelték.

"Az UNESCO szerint a következő 30 évben több ember szerez majd diplomát az oktatásban, mint a történelem kezdete óta. Ha mindezt összeadjuk azzal, hogy a technológia hogyan alakítja át a munkavégzést, valamint megnézzük azt, hogy miképpen hat erre a népességnövekedés, a képlet végén azt kapjuk, hogy hirtelen a diploma nem ér majd semmit. A világban akadémiai infláció zajlik. Radikálisan újra kell gondolnunk az intelligenciáról alkotott nézeteinket."- hirdeti Ken Robinson.

Az újragondolást pedig segíteni kell minden létező módon. Ki kell szélesíteni a perspektívákat, mozgósítani kell a kapcsolatainkat, társadalmi felelősséget kell vállalni, gyakorlatiasabb oldalról kell megközelíteni a fejlődést és egy olyan támogató közeget kell létrehozni, ami megadja a fiatal generációnak a választás szabadságát ahelyett, hogy sémákba kényszerítenénk bele őket a tévhiteken alapuló meggyőződések miatt. Mi, az Így dolgozunk mi teljes csapata, mély elhivatottsággal készek vagyunk segíteni az újragondolást és hiszünk abban, hogy alulról jövő társadalmi kezdeményezéssel lehet változást előidézni. Ilyen indítékkal vágtunk bele legújabb projektünkbe, a Mi a te sztorid?-ba, melyről néhány bejegyzéssel lejjebb olvashatsz, és amihez bármikor csatlakozhatsz.

A cikk elején található fordítás a Compass Coaching blogon jelent meg először. Hálás köszönet ezért dr. Nagy Gabriellának, a Compass Coaching ügyvezetőjének, blogja szerkesztőjének és a KAPTÁR Közösségi iroda tagjának :) 

N.