Jó érzéssel tölti el az embert, ha egy iskola felkéri arra, hogy meséljen a karrieréről és arról, hogy miként jutott el oda, ahol most tart. Akkor pedig egy különösen kedves felkérésről beszélünk, ha az egykori gimnáziumunk hallgatói számára tarthatunk egy pályaválasztási tanácsadás jellegű foglalkozást. Ez történt velem is pár hete.

De mi is lettem? Mivel is foglalkozom? Saját magam számára sem sikerült igazán megnyugtató választ adnom. Talán az volt számomra a legfontosabb, hogy sok szakmai projektben vagyok egyszerre benne, és jól érzem magam a bőrömben. Az hogy lehetőségeket látok magam előtt és nem akadályokat, mindenképpen azt jelenti hogy sikerült egy olyan élethelyzetbe kerülnöm, ahol az ember nem fél a saját jövöjétől. Persze ez jól hangzik, és egyszerűnek is tűnhet, de én tudom, hogy elképesztő mennyiségű munka van e mögött az állapot mögött, és ennek az útnak a tanulságairól a leghasznosabb beszélgetni. Így is tettem.

Mély pontok nélkül nincsen látványos felemelkedés. Meggyőződésem, hogy akkor vagyunk a legmotiváltabbak, amikor bizonyos szempontból kilátástalannak tűnik a szempont, de elég erősek vagyunk ahhoz ne adjuk fel. Ilyenkor megrázzuk magunkat, és korábbiaknál sokkal magasabb csúcsokra is képesek vagyunk felmászni. Persze magasabbról sokkal nagyobbat is lehet esni, és ezt is volt is szerencsém párszor tapasztalni. De ez így van rendjén, sőt így van jól, mert mélyebbről mindig még magasabbra kapaszkodtam, és ennek köszönhetem, hogy itt tartok ma ahol. Igen, igazatok van egy kérdésre nem válaszoltam. Hogy félek-e attól, hogy újra lezuhanok. Félek persze, a vizsgáktól is szoktam félni, mégis bemegyek vizsgázni. Ugyanakkor hiszek abban, hogyha az ember sokáig gyakorol valamit (hegyet mászni), akkor el jön az az idő, amikor már nem esik le. Vagy legalább nem a hegy aljáig zuhan, hanem talál valamit ahol megkapaszkodhat.

Változtatás lehetősége a legjobb barátunk az életünkben. Ezt azért gondolom kiemelkedően fontosnak, mert csak ennek a segítségével tudsz a mély pontokból kimászni. Őszintén úgy gondolom, hogy minden ember számára ott van a lehetőség, hogy boldog legyen a kérdés leginkább csak az, hogy min kell ahhoz változtatni, hogy ez megtörténhessen. Persze mi többnyire ezt szakmai oldalról közelítettük meg, de elképesztően jó érzés volt látni a diákokat, hogy önmagában ez a lehetőség mennyire felvillanyozta őket. Egyikük a foglalkozás után odajött hozzám, és elmesélte, hogy szabadidejében színészkedik, és azt mennyire szereti. Az iskolára azóta munkahelyként/kényszerként tekint, és a színház lett a hobbija. Beszélgettünk még egy kicsit, és kiderült, hogy a foglalkozás hatására ez megváltozott benne, mert rájött, hogy a munkát nem feltétlenül szükséges rosszként éli meg az ember és jelen esetben mindkét hely lehet a munkája, csak az egyiket jobban szereti, mint a másikat. Mi segíthet jobban eldönteni, hogy milyen irányba mozduljon az ember az élete folyamán, ha nem egy ilyen felismerés?

Későbbi beszélgetések folyamán nagyon megnyugtató volt számomra, hogy a fiatalok már képesek a szokásos gimnázium-egyetem-multi életúton túl is gondolkodni, és sokan gondolkodnak saját vállalkozásban, KKV-kban, társadalmi szervezetekben és közösségi szerveződésekben, amikre véleményem szerint ennek az országnak sokkal nagyobb szüksége van, mint multikatonákra. Még sok-sok ilyen beszélgetésre lenne szükség, mi pedig szívesen magunkra vállaljuk a kezdeményező szerepet, amiről hamarosan ti is többet olvashattok majd.